Az első felismerés

A 3. hét végén az én kedves párom valami rendezvényre ment.

Persze szombaton.

Miért is ne?
Persze egyedül.

De nem hívott!
De nem is mentem volna vele, de olyan jó lett volna azt mondani, hogy nem.

Persze az helyett, hogy végre együtt lett volna a kis család.
Hát elmentem a gyerekekkel nyársalni.

De csak az után, hogy ő már rég elment.
És persze csakazért is.

(Hát nem nevetséges?)

Na persze kivette az energiámat a nyársalás, na meg a magamba fojtott dörmögés. Hiszen nem volt kinek mondjam a magamét. A gyermekeim egyszer, kétszer, még a délelőtt folyamán igen érdekesen néztek rám, amikor egy-egy igazán oda nem illő, sőt a mondókájukhoz sem passzoló mondat töredék hagyta el a számat. Így hát abbahagytam a cöccögést, és inkább rájuk figyeltem.

Komolyan mondom én hulla fáradt voltam, mire hazajött.

Ő meg egyszerűen berepült az ajtón, mintha nem is utazott volna Pestre, meg vissza, nem ült volna egész nap. Tele volt élettel, energiával. Csak úgy sugárzott! (aznap igazán össze illő párt alkottunk, az biztos)

Nem kérdezte, érdekel-e, csak mondta vacsora közben, mondta a számomra „annyira érdekes” film közben, még az ágyban is „élménybeszámolt”. Dőlt belőle a szó, pedig már 4 egész órája mesélt,.

Na, ez volt az a pillanat, amikor kezdtem kíváncsi lenni.

Vajon mi az a Yessplus?Hát figyelni kezdtem a párom.

Persze nem féltékenyen, pusztán csak kíváncsian.

És végre megláttam.

;">Saját magára talált ebben az üzletben. Most már tudom, nem hívta Őt a Yessbe senki.
Ő keresett valamit, ami felemeli.

És őt felemelte.
Nem is kicsit.