2008. július 21., hétfő

És íme itt a második nagy D:

Cecíliám egy világszép kamasz gyerek.

Ugyan olyan mint mindegyik másik tini, de volt egy igen komoly problémája, amit igen nehezen, két év, és a YessSilver segítségével tudtunk csak megoldani.

A probléma a lánykám vízhez való viszonya.

Már nem az ivás terén, hanem a fürdés terén.

Mindig is szeretett pancsolni, lubickolni a kádban.
Amikor ebbe a házikóba költöztünk kaptunk egy szép nagy sarok kádat.

Öröm volt nézni, amikor a két gyerek pancsolt. (bár jól elúsztatták az egész fürdőt)

Egészen addig, amíg kb 2 évvel ezelőtt Cecim panaszos hangon közölte, Ő márpedig ma nem fürdik.
Meglepődtünk rendesen, hiszen addig szeretett fürdeni.

Nagy könyörgések árán végül is elmondta, hogy minden fürdés után pici vörös pattanások lesznek a bőrén, mindenhol, és az neki mennyire ég. Aztán, amikor végre halványodik, akkor meg viszket.

Hát vettem neki másik fürdőt, érzékeny bőrre...
De nem segített, csak 2-3 napig.
Aztán megint másikat...
Megint másikat...
Aztán gyógyszertárit.
Meg persze kencét, merthogy „túl száraz a bőre, és lemossa azt a kevés „zsírt” a bőréről” -tudtam meg egy bőrgyógyásztól.
De sajnos, mint minden csoda, ez is csak 3 napig tartott.

Aztán, amikor már kezdtem megbékélni a Yess-el, párom a kezembe nyomott egy szórólapot.
Rajta állt, mi mindenre is jó az Ezüst kolloid.

Hát, mivel veszteni valónk nem volt, kipróbáltuk ("annyi mindent kipróbáltunk már, akkor az Ezüstöt miért ne tettük volna. Hiszen már itthon volt, már pénzbe nem került.")

Ceci napi fél kupak (2,5ml) kolloidot kapott naponta, és a 3. napon már volt változás!

Mégpedig az, hogy az égő érzés már nem jelentkezett, a pattanások már nem voltak annyira vörösek!

A "kezelés" első hetének végére eljutottunk oda, hogy már csak a hajlatokban voltak pici pattanások, de azok már csak rózsaszínűek voltak, és már nem is viszkedtek!
A második hét végére leánykám már újra élvezettel, de főképp félelem nélkül pancsikolt.

De ez a csoda nem 3 napig tartott!

Ez a csoda már egy éve tart, és Cecíliám már megint szeret a kádban feküdni, de most már nem pancsoló kislányként, hanem mint habfürdőző nagylány.

A habfürdőt már az illata után választja!!!!


És nem pattog ki a bőre minden fürdés után!!!!!!

0 megjegyzés: