2008. július 21., hétfő

És végül itt a mindent eldöntő negyedik D

Na most már nem volt mit tenni, el kellett higgyem, hogy a termékek jók.

Most már csak egy kifogás kellett!
De azt is megtaláltam igen hamar, de melléfogtam!


Nagy okosan kitaláltam, hogy ha van a Yessben olyan termék, ami rendbe tudja tenni az én hormonháztartásomat, akkor legyen még segítek is hálózatot építeni.


7,5 – 8 évvel ezelőtt volt egy igen komoly nőgyógyászati műtétem.


Laporoszkópos eljárással eltávolítottak egy terebélyes cisztát a méhemből. Aprócska probléma az volt, hogy rossz helyen volt a gyökere, és ezért ment vele a jobb petefészkem, és a petevezeték is.


Azóta a menszeszem igen össze-vissza alakult.
Gergőm is csak igen küzdelmesen fogant meg.
De a probléma még mindig fennállt.


Az egyik hónapban alig-alig valami, míg a másikban intenzív, derék, és hátfájással járó görcsös, hőhullámokkal, sokszor hányingerrel, hasmenéssel. Ilyenkor nagyon örültem, hogy élek. Egyáltalán.

Na! Most aztán feladtam a leckét a páromnak!
De igen naiv gondolatnak minősült.
Másnap hazahozott nekem egy terméket.
Yess+ (semmi újdonság) Meno Young.


Már nem kérdeztem semmit, csak elolvastam, hogy mit is tartalmaz, hogy is kell szedni.
Pont túl voltam egy intenzív 5 napon.


"Napi 2 tabletta az adag.
Nincs igazán íze.
Vagy használ, vagy nem.
De a többi használt"- ezek a gondolatok jártak a fejemben.
És csak szedtem, szedtem, mint egy jól nevelt csemete.
Még csak meg sem éreztem, hogy közelegnek a napok...
Teljesen simán, és átlagosan „átvészeltem” azt az 5 napot.


Na, gondoltam, valamire csak jó volt, de akkor eszembe jutott, ez most páratlan hónap, majd a következő.


De a következő hónap is ugyan azt az eredményt hozta.
Se görcs, se fájdalom, csak a „muszáj női” dolgok.
És azóta sincs görcs, és fájdalom, csak a „muszáj női” oldal.

Úgyhogy engem meggyőztek a termékek.
Én, bevallombeleszerettem” a termékekbe, mert családomnak csak jót hoztak.
És én aztán nem hittem az elején, hogy ezek tényleg hatnak.
Nem a hit volt az, ami átsegített minket ezeken a problémákon.
Hanem az, hogy a termékek tényleg használnak.

Hát beadtam a derekamat (és nem savanyú hangulatban, nem dacból, vagy erőszakból), és segíteni kezdtem a páromnak.

Mert a termékek tényleg jók, és tényleg használnak.


De akkor még semmit sem tudtam az üzleti oldaláról!

0 megjegyzés: